Nyíregyháza, a megyeszékhely egy közel 120 ezer lakosú nagyváros, ami egyben az ország hetedik legnagyobb települése is egyben. Megyei jogúvá 1990-ben emelték, addig simán egy megyei város volt. De vajon mit érdemes tudni erről a székhelyről? Cikkünkben részletesen bemutatjuk Szabolcs-Szatmár-Bereg központi helyét.
Nyíregyháza, a megyeszékhely
A város a Nyírséghez tartozik, a vidék mezőgazdasági és ipari központja is egyben, ami főként a gyümölcstermesztéséről vált igazán híressé. Természetesen rengeteg turista is érkezik ide, köszönhetően a rengeteg látványosságnak. Itt csodálhatjuk meg a Sóstógyógyfürdőt, a modern aquaparkot és persze az ország második legnagyobb állatkertjét egyarán. A területen több mint 500 faj él, a látványosságot pedig egész Európában ismerik és szeretik.
Mit kell tudni a korábbi évekről?
Nyíregyházát először az 1200-as évek előtt említik meg, azóta azonban hatalmas fejlődésen ment keresztül. A népességszám az 1700-as évek kiözepén kezdett el ugrásszerűen növekedni, pár évvel később pedig megkapta a mezővárosi kiváltságot. Ennek köszönhetően évente több nagy vásárt is tartottak itt, amelyek országos szintűek voltak. A jómódúságot mi sem bizonyította jobban, minthogy az 1800-as évek elején a város örökváltsági szerződéssel kiváltotta magát a terhei alól. Ezt követően kezdett el igazán nagyot fejlődni.
A 19. században megépült az első vasút, a színház, illetve 1911-ben a város villamoshálózata is kiépítésre került. Bár a második világháborúban sokan haltak meg, mégis jelentős város tudott maradni.
Nyíregyháza fekvése és lakossága
A település a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fekszik, az észak-alföldi régió jelentős központja. A város határaihoz szokták sorolni a közeli bokortanyákat is, így kiterjedése igencsak nagynak mondható. A lakosságot tekintve az 1870-es években még csak 21 ezren éltek itt, amely 1920-ra megduplázódott, 1970-re pedig háromszor annyi lett. Ma nagyjából 110-120 ezren élnek itt, ami egy kisebb csökkenésnek számít a 2011-es népszámlálást tekintve. Az esés azonban nem radikális, így nincs miért aggódni.
Ami pedig az etnikai összetételt és a vallást illeti. Előbbi esetében nagyjából 2200-an vallották magukat cigánynak, illetve jelentős a német és az ukrán személyek száma. A legtöbben itt is római katolikusok, de élnek a városban reformátusok, görögkatolikusok és evangélikusok is egyben.
Mit érdemes megnézni Nyíregyházán?
Az biztos, hogy látványosságokban nincsen hiány. Amennyiben valaki erre jár, mindenképpen érdemes megtekinteni a Városházát, a Korona Szállót, a Megyeházát, a Falumúzeumot is. Nem szabad persze kihagyni a már említett Állatkertet, a Sóstógyógyfürdőt, amelynek környékén túrát is lehet tenni a Sóstói erdőben. A területet a Nyírerdő Zrt. Tartja fent, ahol parkerdő, őshonos kocsányos tölgyek és még szabadtéri színpad is található.